Virtuális jogász szolgáltatásai ITT

 
 

Úton a sikerhez! (Második rész)

Az eleje vicces volt: kinyitottunk és nem jött senki!

Két budapesti fiatal, miután világot látott, a Kálvin téren 12 négyzetméteren nyitotta meg hiánypótló leves bárját. Horváth Zoltán 24 évesen egy sikeres vállalkozás tulajdonosa, szerinte aki "fejben ott van", annak nincs más lehetősége itthon: vállalkoznia kell. Budapest a lehetőségek városa. Interjú a Leves. egyik tulajdonosával.
Az interjút elolvashatja itt!

Hat magyar, aki szerencsét próbál a válságban!

Hisznek abban, hogy a válságban is van kereslet, csak szűkebb. Úgy érzik, piaci rést fedeztek fel, és ennél jobb munkát amúgy sem találnának maguknak. Hat újdonsült vállalkozót mutatunk be, akik dacolva elvesztett állással, reménytelennek látott magyar körülményekkel és a válsággal megpróbálnak a saját lábukra állni. Bővebben itt olvashat a témáról!

Úton a sikerhez! (Első rész)

Lévai Balázs és Szabó Domonkos fiatalon, de nem kezdőként vették át a nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó céget, ami rövid időn belül gyors felfutásnak indult. Mi kell ma Magyarországon ahhoz, hogy egy jó ötletből működő vállalkozás legyen? Kell-e attól tartani, hogy majd valaki lenyúlja az Ötletet?

Interjúsorozat első része. Bővebben olvashat erről a témáról: itt

Vajon tanulható a Boldogság? Mikor Boldog valaki?

Felismerni és megismerni mik a lehetőségeim és a legtöbbet kihozni magamból. Ez fontos kérdés mindannyiunk számára! Néha elég egy pozitív gondolat a Boldogsághoz!

Végzetes számítógépes vírust írtak!

Az egyszerű böngészős kiegészítőnek látszó, magyar szakember által készített kártevő képes weboldalak tartalmának megjelenítését módosítani, fájlokat indítani, fiókadatokat lopni, sőt, képes kijátszani kétlépcsős azonosítást is.

A Deloitte IT-biztonsági szakértője, Balázs Zoltán készítette azt kártevőt, amivel fel szeretné hívni a figyelmet a böngészők beépülő moduljainak biztonsági hiányosságaira. A kutató azt tervezi, hogy a kártevő forráskódját a GitHubon teszi közzé jövő heti prezentációja alatt, amit a Hacker Halted biztonsági konferenciáján tart majd, Miamiban. A nagyobb antivírus szoftverek gyártóival az információt már megosztotta a kutató.

Az informatikai szaklap beszámolója szerint a magyar szakértő által bemutatott megoldás Firefox, Chrome és Safari alatt is működik, képes session cookie-kat ellopni és be tudnak avatkozni a kétlépcsős azonosítás folyamatába is, például abba, amit a Google használ. Így a bűnözők könnyen képesek begyűjteni belépési adatokat számtalan webes szolgáltatásnál.

A Firefoxon futó verzió ezen felül képes jelszavakat is lopni a böngésző beépített jelszótárolójából, tud fájlokat letölteni és elindítani is Windows operációs rendszer alatt, tudja módosítani a weboldalak megjelenő tartalmát, tud képernyőmentést csinálni, de fotót is a webkamerával a böngészőben futó Flash komponensen keresztül.

Milyen Windowsa van? Ez a legveszélyesebb!

A Microsoft szerint a sebezhetőségek számában eddig tapasztalható csökkenés megállt, ugyanis az első félévben jelentősebb mértékben szaporodtak a biztonsági rések. A legtöbb kockázattal a Windows XP felhasználóinak kell számolniuk.

A szoftvercég felmérése rámutat, hogy a biztonsági rések szempontjából napjainkban nem az operációs rendszerek a leginkább veszélyeztetettek, hanem az alkalmazások: a feltárt hibák 70 százaléka szoftverekhez köthető - írja a Computerworld. A web böngészők esetében is különösen sok problémával kell számolni, többel, mint az operációs rendszerek kapcsán.

A Microsoft a biztonsági rések szempontjából a saját háza táján is körülnézett, és górcső alá vette a Windows egyes verzióinak sebezhetőségi jellemzőit. Ennek során kiderült, hogy továbbra is a Windows XP felhasználóinak kell a legtöbb kockázattal számolniuk, legalábbis ha a kártékony programokkal szembeni küzdelemről van szó. Ugyanakkor jelentős változás történt a megelőző időszakban a Windows 7 esetében is. A Microsoft kimutatta, hogy a Windows 7 fertőzöttségi aránya 182 százalékkal emelkedett egy év leforgása alatt. Ráadásul a kedvezőtlen tendenciák a 32 bites és a 64 bites kiadásokat is érintik, még az SP1 javítócsomaggal kiegészített rendszerek esetében is. 

Árrobbanás ellen jó, de olcsóbb nem lesz tőle semmi!

Kemény milliárdokba kerülne, óriási adóelengedést hozna, és levegőhöz juttatná a termelőket, ha a kormány az alapvető élelmiszerek áfáját a kedvezményes, ötszázalékos kulcs hatálya alá helyezné. Ám a szakma és a kormány sem akarja hitegetni a vásárlókat: ha megvalósulna is az ötlet, akkor sem lenne olcsóbb semmi a boltban.

A fentiekről bővebben olvashat:

http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120831-elvinne-a-gazdak-mentese-az-5-szazalekos-elelmiszer-afat.html

 

 

 

látogató
számláló